Változások
Jöttem végre egy kis helyzetjelentéssel. Az utóbbi időben elég sok kellemetlen dolog történt a magánéletemben, ezért nem tudtam annyi részt hozni, mint szerettem volna, de próbálok visszatérni már. Valamint észrevehettétek, hogy kissé megváltozott az oldal. Mivel a továbbiakban már egyedül dolgozom, így jobbnak láttam a névváltást, és egy kis kinézeti frissítést is az oldalra. Sajnos a linkjét nem tudom megváltoztatni, így az marad a régi. Ami a projekteket illeti, természetesen azok nem lettek kukázva, csupán szeretném őket lehetőleg jobb minőségben elérhetővé tenni (már amihez van 1080p forrásom), így folyamatosan égetjük őket újra. (Ebben hatalmas köszönet jár egy jó barátomnak, Kleinnek^^) Viszont két projekt lekerült az oldalról, mert azokat mások kezdték el, nekem pedig sajnos nincsen sem időm, sem affinitásom befejezni őket, ezek a Delicious Party Precure és a Yes! Precure 5. Sajnálom, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, de annak érdekében, hogy ne égjek ki a szakmából, csak olyannal szabad dolgoznom, amivel szeretek is. Remélem, megértitek. Az adatlapokon a továbbiakban nem lesznek beágyazva a videók, mert úgy borzasztóan lassan töltött be az oldal, hanem egy listában lesznek az elérhető epizódok, és a részekre kattintva elérhetőek a megszokott videók Megán.
Eddig az alábbiak nézhetőek már:
- Aikatsu!
- Hirogaru Sky! Precure
- Precure Miracle Leap Movie
- Star Twinkle Precure
- Tokyo Mew Mew New
Természetesen a többi is készül, csak időt kérek, hogy minden fent legyen. Sajnos mostanában valamilyen oknál fogva a Webnode is nagyon lassú, van, hogy be sem jön az oldal, ezért elég nehéz dolgom van. Remélem, azért a továbbiakban így is követtek és türelemmel várjátok majd a részeket, igyekszem őket hozni, ahogy tudom.
Bármi kérdésetek, észrevételek van, nyugodtan keressetek itt chaten, emailben, discordon, vagy akár facebookon is. :) A legközelebbi jelentkezésemig: további szép nyarat nektek!
Seri